Sütőpor, vaníliacukor, gyufa

A kiszolgálás szempontjából egy kicsit igényes vagyok, ezért azt hiszem elég gyakori téma lesz ez a blogon. Nem várok sokat, csak annyit, hogy azért a pénzért, amit otthagyok a boltban, tisztességesen szolgáljanak ki. Sokat kérek? Szerintem nem. 

Egyszer volt, hol nem volt, a '90-es évek elején történt ez az eset, abban az időben, amikor minden sarkon, minden garázsban egy kis élelmiszerbolt működött. A közelünkben is volt egy ilyen kis bolt, rendszeresen vásároltam ott a szükséges élelmiszereket, mint tej, kenyér, felvágott stb. Ebben a kisboltban volt két fiatal csaj kiszolgáló, akik összetévesztették a kisboltot a divatszalonnal és a pletykapartival. Mondjuk az, hogy minden nap kitupírozott, kifestett pogácsákként jelentek meg rövidnadrágban, nem zavart annyira, de amit csináltak, az már igen. Többször megtörtént, hogy kilépett a boltból az előttem lévő vevő és amint becsukta az ajtót, vagy még be sem csukta és elkezdték kibeszélni. Ez egy rettentő csúnya dolog. Tudtam, hogy engem is pont úgy fognak kibeszélni amint kiteszem a lábam a boltból. Meg sem fordult a kifestett, kifrizurázott fejükben, hogy ez sértő lehet a vevőre nézve.



A másik húzásuk az volt, hogy állandóan kérték az aprópénzt és azonnal mondták, hogy nem tudnak visszaadni. Akkoriban még nem volt bankkártya, így csak készpénz jöhetett szóba, mint fizetőeszköz. Többször előfordult, hogy nem adtak visszajárót, aztán alkalmazták a visszajáró helyettesítő technikát, amit egyébként sokan gyakoroltak, pontosabban apró helyett sütőport, vaníliacukrot, gyufát, cukorkát, rágógumit adtak vissza.

Én ezeket a sütőporokat, vaníliacukrokat bevágtam a pénztárcámban és itthon mindig elfelejtettek kitenni őket. Emlékszem egy adott pillanatban volt vagy 3 sütőpor a pénztárcámban és egy szép nap megint kérték az aprót előrebocsájtva, hogy nem tudnak visszaadni. Nekem akkor betelt a pohár és mondtam, hogy nincs apróm, de adhatok sütőport és vaníliacukrot. Nagyot nézett a csajszi és szemlesütve azt felelte, hogy azt nem veheti el, kinyitotta a kasszagépet és visszaadta a visszajáró aprót. Azután többet soha nem adtak nekem se gyufát, se rágógumit, se sütőport, se vaníliacukrot visszajáró helyett, mindig volt számomra aprópénzük.

Biztos átkoztak a hátam mögött, de már nem sokáig, mert megnyílt mellettük egy nagyobb vegyesbolt (ami azóta is működik), mindenki azonnal átpártolt oda és ők csődbe mentek.

Egyébként egyszer ezt a technikát a híradóban is bemutatták, mint nagyon leleményes megoldást. Valahol lent délen (Romániáról beszélek), valamelyik Isten háta mögötti kisvárosban a buszjegy ára annyi volt, hogy egy X címletű bankjegyből  valami apró járt vissza mindenkinek aki jegyet vásárolt. Apró, ami természetesen hiánycikk volt és ezért kitalálták, hogy cukorkát adnak vissza a jegyet vásárló  utasoknak. Ezt valamelyik TV adó, mint szenzációs ötletet mutatta be az esti híradóban, mondván, hogy mindenki jól jár. Hát megáll az eszem :) Egyrészt a kasszás  köteles visszaadni mindenkinek maradéktalanul és köteles pénzt visszaadni, nem egyéb terméket. Másrészt pedig a buszjegy árusnak nincs engedélye cukorkát árulni. A visszajáró helyett cukorka pedig kereskedelmi tevékenységnek minősül.

Azóta változott a világ, de sajnos fényévekre vagyunk a civilizált országokban létező jegyárusítás és kezeléstől. Egyes városokban tényleg fellelhető már a jegyautomata és a buszon elhelyezett pecsételő, de sok helyen a buszon ülő jegyárusnál kell jegyet venni, vagy ami még rosszabb, a vezetőnél.

A boltokban már sokkal jobb a helyzet. A bankkártyák bevezetése óta megcsappant a készpénzforgalom, de egyébként is van aprópénz, már nem fordul elő ilyen vicces helyzet.