Black Friday

Bármennyire is előrehalad az emberfaj a civilizáció rögös és gödrös útján, a túlélési és harci ösztön mindig megmarad  benne. Ha veszélybe kerül, próbál védekezni, ha az élete forog kockán, akkor mindent megtesz azért, hogy elkerülje a kegyetlen halált. 

- Ez az enyém

- Nem igaz, ez az enyém.

- Én voltam itt előbb.

- De én fogtam meg hamarabb.

- Engedd el, mert leütlek.

- Csak a holttestemen keresztül. 

- Te akartad. 

Kb. így képzelem el a képen látható két ember közötti "párbeszédet" :)

A képen látható eset Wembley-ben történt. 

Forrás

Jó dolog árleszállításokat kifogni, különösen az elektronikai cikkek esetében, ugyanis ott elég jelentős az árkedvezmény, de így? Így kell verekedni a termékekért? 

A houstonu Wallmartban sem viselkedtek példásabban embertársaink :) 

És akkor a menyasszonyi ruhákért folyó harcokat, hajtépéseket még nem is említettem :)

A kőkorszakban az ősember megtehette, hogy bunkósbottal szétverte a társa fejét, mert annak valami zsákmány volt a kezében, amiből pár napig lehetett enni, de azok az idők történelemkönyvbe valók. Azóta meg kellett volna tanulni viselkedni, szerintem. 

Sütőpor, vaníliacukor, gyufa

A kiszolgálás szempontjából egy kicsit igényes vagyok, ezért azt hiszem elég gyakori téma lesz ez a blogon. Nem várok sokat, csak annyit, hogy azért a pénzért, amit otthagyok a boltban, tisztességesen szolgáljanak ki. Sokat kérek? Szerintem nem. 

Egyszer volt, hol nem volt, a '90-es évek elején történt ez az eset, abban az időben, amikor minden sarkon, minden garázsban egy kis élelmiszerbolt működött. A közelünkben is volt egy ilyen kis bolt, rendszeresen vásároltam ott a szükséges élelmiszereket, mint tej, kenyér, felvágott stb. Ebben a kisboltban volt két fiatal csaj kiszolgáló, akik összetévesztették a kisboltot a divatszalonnal és a pletykapartival. Mondjuk az, hogy minden nap kitupírozott, kifestett pogácsákként jelentek meg rövidnadrágban, nem zavart annyira, de amit csináltak, az már igen. Többször megtörtént, hogy kilépett a boltból az előttem lévő vevő és amint becsukta az ajtót, vagy még be sem csukta és elkezdték kibeszélni. Ez egy rettentő csúnya dolog. Tudtam, hogy engem is pont úgy fognak kibeszélni amint kiteszem a lábam a boltból. Meg sem fordult a kifestett, kifrizurázott fejükben, hogy ez sértő lehet a vevőre nézve.

Buszozás

Nemrég busszal zötyögök hazafele. A célhoz közeledve felállok a helyemről és az ajtóhoz állok. Előttem áll egy idős néni. Gondoltam ő is leszáll, vagy esetleg még megy pár megállót, mert az idősebbek sokszor megcsinálják azt, hogy megállnak az ajtónál, hogy könnyebben tudjanak leszállni. 

képforrás

A busz már fékezett, amikor a néni hozzám fordult és megkért, hogy menjek előre, mert ő nehezebben és lassabban tud csak leszállni. Mondom a néninek, hogy együtt fogunk leszállni, segítek én. Azt hiszem 5 percig hálálkodott nekem :)

Egyébként én mindig körülnézek, leszálláskor és felszálláskor is, a kezem nyújtom az idősebbeknek, le- és felsegítem őket. Ez valahogy így természetes. Nekem semmiség, de nekik nagyon nagy segítség ez a kis figyelmesség. Jó érzés tudni, hogy segítettem valakinek.

Sötétkék pulóver

Jó pár évvel ezelőtt a sötétkék volt a mindenem. Én a divatot úgy értelmezem, hogy nekem az divat, ami jól áll, előnyös és tetszik. Lehet nem pont azt tartják divatosnak, amit én hordok, de meggyőződésem, hogy mindenki azt vegyen fel, ami jól áll, ami előnyös számára, nem pedig azt, amit a divatdiktátorok előírnak épp.

Szóval elindultam sötétkék pulóvert vásárolni. Beléptem egy kis butikba amit az utcáról ígéretesnek véltem és körülnéztem. Egyedüli potenciális vásárló voltam, így az eladó lány azonnal megkérdezte mit szeretnék. Mondtam neki, hogy sötétkék pulóvert keresek.

- De hát az nem divat! - jött a válasz - a rózsaszín, a bébikék a divat, meg a hasonló világos árnyalatok. 

- Köszönöm szépen - válaszoltam illedelmesen és kiléptem a boltból.

Mondjam tovább? :) Illik ilyet mondani a vevőnek? Ha megkérdeztem volna tőle, hogy mi a divat, akkor igen, de másként tuti nem. Ezek szerint ami nem divat, azt nem is szabad felvenni?

Mélységesen utálom a rózsaszínt,  a bébikéket sem szeretem, nem is áll jól nekem, ugyanis világos a bőröm és a hajam színéhez sem passzol. Az ilyen boltokat messzire elkerülöm. Minimálisak az elvárásaim, csak annyit kérek, hogy megbecsüljenek a boltban. Nem kérek vörös szőnyeget, se kiemelt figyelmet, de azért az elvárom, hogy a döntési jogom megmaradjon és ne kapjak kéretlenül divattájékoztatót. Ennyit.

A megbocsájtás sem jár mindenkinek

Ez az eset nagyon sokáig nem ment ki a fejemből és bosszantott. Napokig visszaforgattam magamban a filmet és rágódtam rajta.

Tavaly egy Magyarországról külföldre elszármazott ismerősöm látogatott meg, aki még sosem járt Erdélyben. Gondoltam megmutatom neki a várost, elviszem azokra a helyekre, ahova mindenképp érdemes látogatni.

Sétálgattunk egy darabig, aztán bementünk a református templomba, ahol épp egy svájci csoportnak magyarázták el a templom történetét. Szép csendben megnéztük a templomot, lefényképeztük amit fontosnak tartottunk és kijöttünk. Következett a katolikus templom, ahol nyitva volt az ajtó de az előtér után egy zárt rács fogadott. Ennek ellenére tökéletesen lehetett látni a templomot, fényképezni is lehetett. Egy fiatalember térdelt mellettünk és imádkozott, de nagyon vigyáztunk arra, hogy ne zavarjuk. Itt is lefényképeztük, amit akartunk és kijöttünk.

Következett az ortodox templom. Mindenképp meg szerettem volna mutatni neki a belsejét is, mert ő még nem látott ilyet.

képforrás

Mivel elég meleg volt kint, az ajtók nyitva voltak, így beléptünk és rögtön elkezdtünk fényképezni. Aki járt már ortodox templomban, az tudja, aki nem, annak elmondom, hogy az ortodox templomok pompában bővelkednek. Festett szentképek, ikonok, gyertyatartók, mindenféle kegytárgyak stb. Ezzel azt akarom mondani, hogy megkapja a szemet azonnal. Egyébként én nem értek egyet ezzel a nagy pompával, fényűzéssel, mert ez rengeteg pénzbe kerül, amit sokkal okosabban is lehet hasznosítani, de ez az én véleményem. Sajnos az ortodox egyház nagyon sok szolgáltatást csak pénzért ad, de ez megint nem rám tartozik.

Egy kis illem

Hamarosan ez a szó tényleg csak egy lesz a sok más elfelejtett szó közül.

Nekem nagyon fura nap mint nap látni a mindennapi életben  és az internetes oldalakon, hogy többen "elfelejtenek" megköszönni valamit. Bennünket kicsi korunktól arra tanítottak, hogy köszönjük, ha valahova belépünk, köszönjünk el, ha valahonnan kilépünk, köszönjük meg, ha valaki ad nekünk valamit, vagy ha valaki kíván valamit és így tanítjuk a gyerekeket is. Igazán nem nagy erőfeszítés,  viszont (szerintem) sokat számít.  

Sokszor megfigyelem a boltokban, hogy hogyan viszonyulnak az eladók a vevőkhöz, tehát azokhoz, akik biztosítsák a bevételt, az eladónak a megélhetést. Sajnos nagyon rossz a statisztika. Vannak helyek, ahol fogadják a köszönést, de ha arra gondolok, hogy a boltos kellene először a belépő vevőt köszöntse, akkor viszont inkább siralmas a helyzet. Vannak olyan helyek is, ahogy egyáltalán nem köszönnek, még akkor sem, ha a vevő köszön, és megköszöni a vásárolt terméket. Most nem azt mondom, hogy földig hajoljon előttem, mint annak idején, amikor a boltos az ajtóban várta a vevőt és úgy tessékelte be, kínálta neki a portékáját, de egy "Jó napot" azért igazán nem lenne nagy dolog.

képforrás

Nemrég a Facebookon történt meg a következő eset. Egyik regisztrált tagnak épp születésnapja volt. Elég közkedvelt az illető, sok ismerőse van, így nem csoda, hogy több mint 300 köszöntő érkezett aznap a falára: képek, jókívánságok, stb. No nehogy azt gondolja valaki, hogy egyenként megszámoltam a köszöntőket. ugyan dehogy. A technika teszi lehetővé, hogy az illető ismerőse azonnal értesüljön arról, hogy hányan köszöntötték.

Nehéz lett volna mindegyikre "Tetszik" gombot nyomni, vagy külön hozzászólásban megköszönni. Egy köszönő bejegyzés viszont megtette volna, két perc alatt el lehetett volna intézni, de ez se történt meg. Elfelejtette? Nem hinném. Akinek ég a fala a sok üzenettől, az nem felejti el megköszönni annak a sok embernek, aki aznap rászánt egy percet. Ha az illetőnek volt ideje aznap posztolgatni egyéb dolgokat, akkor lett volna ideje arra is, hogy kiírja: "köszönöm szépen mindenkinek". Ennyi bőven elég lett volna.

Nem tudom mit mondjak. Nem jó felé halad a világ. Persze azt is lehet mondani, hogy ne foglalkozzak ilyenekkel, törődjek a magam dolgával, de gondoljatok bele, mennyi bosszúság éri az embert egy nap. Nem lenne könnyebb,  ha odafigyelnénk egymásra és egy köszönéssel, jó szóval szebbé tennék egymás napját, hacsak egy percre is? Ennyire közömbösek, kiégettek lettünk és el is fogadjuk ezt anélkül, hogy tennénk valamit ellene?

A másik eset egy gasztroblogon történt.  Egy nagymama panaszkodott, hogy elég nehéz perióduson mennek keresztül a férjével. Betegeskednek és elég rossz a helyzet. Az olvasótábora természetesen gyógyulást, jobbulást kívánt, kinek mi természetesebb. Összesen kb. 23 jókívánság gyűlt össze a bejegyzése alatt. Gondolom tudjátok már, hogy nekem mi lett volna természetes. igen, az lett volna természetes, ha válaszol ezekre a jókívánságokra, megköszöni a törődést. Nem tette.

Kapni igen, de adni, vagy viszonozni, már nem. Minek? 

Csak nekem fura ez a dolog? Túl sokat várnék az emberektől?  Kiment divatból az, hogy megköszönjünk valamit?

Kapcsolat

Ide írhatsz nekem:

Üdvözöllek kedves olvasó!

Üdvözöllek kedves olvasó!

Ha már rólam érdeklődsz, akkor elmondom, hogy László Orsi vagyok, egy erdélyi kisvárosban élek és már átléptem a negyedik x-et. Ez nem azt jelenti, hogy most már szuper okos vagyok és osztani szeretném itt az észt. Amint a blog címe is elárulja, szeretném leírni azt, ami velem történik, ami foglalkoztat és amit úgy gondolok, hogy fontos megosztani. 

 

Ha tetszik a blog, nyugodtan követheted, feliratkozhatsz rá, az oldalsávban megvannak az eszközök.

Nyugodtan szólj hozzá, de arra kérlek, hogy civilizáltan tedd.

Grenoble, az első reklámmentes európai város

Szerintem nem én vagyok az egyedüli polgár, aki úgy gondolja, hogy egyre agresszívebb a reklámipar. Gyakorlatilag mindenhol reklámmal találkozunk, bármerre megyünk vagy épp nem megyünk, otthon maradunk, mindenhol utolérik a potenciális vevőt, fogyasztót. 

Tévében, rádióban, nyomtatott sajtóban, ajtókilincsen, postaládában, reklámdobozban, közszállítási járműveken, falakon, interneten, telefonon, mindenhol reklám van.

Nem csoda, hogy ezen reklámok hatékonysága megkérdőjelezhető.  Értem én, hogy a reklám elengedhetetlen, de ez már nagyon agresszív és sok. 

A Facebookon görgetve a sok haszontalan bejegyzést, szembejött velem az Euronews híre, miszerint  Grenoble város önkormányzata betiltja a közterületi reklámokat. Hurrá! Végre valaki elkezd okos lépéseket tenni! 

A városi hatóság úgy döntött, nem újítja meg szerződését a világ egyik legjobb kültéri reklámcégével. Januártól Grenobleben több mint 300 hirdetési táblát távolítanak el és helyükbe ötven fát fognak ültetni.

Az elmúlt évben a Forbes magazin Grenoblet  a világ egyik leginnovatívabb városának ismerte el. 

Szerintem ez egy nagyon jó lépés lesz. Ha kilép az ember az utcára, akkor nem rögtön a reklám legyen az, amit meglát. Otthon is megkapja a digitális képernyőt, az utcán legyen más élménye. Jobb a friss levegőnek örülni (már amennyire friss lehet az a levegő), a zöldövezetet élvezni. 

Arra lennék még kíváncsi, hogy hányan merik követni ezt a példát. 

Forrás

Facebook őrület

Tényleg kell ez nekünk non-stop, számítógépen, telefonon, mindenhol? Reggel Facebook-kal kelünk, este Facebook-kal fekszünk.

Fotó

Valljuk be, méreteket öltött a Facebook őrület. Aki nincs jelen a Facebookon, az szinte már nem is számít. Sokan sportot űznek az ismerősök gyűjtéséből. Jelölnek ismerőst, ismeretlent, minél több van belőlük, annál jobb. Ez persze elég nagy butaság, annál is inkább, mert jó részét az „ismerőseinek” nem is ismeri. IRL, vagyis is in real life max. látásból ismerik egymást, legjobb esetben párszor beszéltek.

Végül is, ha nekik jó, akkor nekem is, ezt kellene mondanom erre, de sajnos nem így van. Nálam a Facebook többször is kivágta már a biztosítékot. De ha pontos akarok lenni, akkor azt mondom, hogy nem a Facebook, hanem az „ismerőseim” vágták ki a biztosítékot.

Az elején én is jelölgettem ismerősöket, engem is jelöltek ismerősök. Aztán jöttek a játékra való felkérések, ami fölöttébb idegesítő volt. Kezdtem megtanulni használni a sok beállítást. Letiltottam a játékfelkéréseket és ment tovább az élet. Azután jöttek a kérések (sokszor ismeretlenektől is), hogy szavazzak X kislányára/kisfiára, aki valamilyen versenyen indult és nyerni szeretne. Ismét beállítások, tiltás stb. Jöttek a megosztási kérések: osszam meg, mert X-nek segítségre van szüksége. Ismét beállítások, tiltás stb. Kutya, macska gazdát keres, osszátok ezerrel. Ismét beállítások, tiltás stb. Kisgyerek, kutyával a kezében, ha összegyűjt 1 millió like-ot, akkor az apu vesz neki egy kutyust. Like-oljátok. Ismét beállítások, tiltás stb.

Már kezdett betelni a pohár és megjött az utolsó csepp is. Az egyik ismerősöm feltöltött pár gyerekkori képet és „tag”-elte a nevem, persze a beleegyezésem és a tudtom nélkül. Ez nekem  már sok volt. Ilyet nem csinálunk. Ezzel betelt a pohár és töröltem a regisztrációmat.

 

Fotó

Jó idő eltelt anélkül, hogy regisztráltam volna újra a facebookra és itt évekről beszélek, ha nem tévedek kettőről, és nem dőlt össze a világ. Aztán a véletlen úgy hozta, hogy a sport érdekében ismét regisztráltam, ugyanis egy sportcsoportba szerettem volna belépni, ami főképp a Facebookon működött, mert ugye ott mindenki megtalálható, ott könnyebb a kapcsolattartás. Így regisztráltam ismét, de nem teljes névvel és kissé kódolva. Nincs sok ismerősöm, mert nem ez a cél. Őket csak a Facebookról ismerem és csoporton belüli tapasztalatcsere céljából tartom velük a kapcsolatot.

De sajnos így is naponta látok olyan dolgot kiírva az üzenőfalakra, amire és spéci nem lennék kíváncsi, de valamit valamiért, ez a kompromisszum.

Volt már olyan, akit nem jelöltem vissza. Tudom, hogy sértődés lesz belőle, de vállalom. Én irányítom a saját életem és azt is, hogy mi kerül ki a falamra (édes kevés) és azt is, hogy mit engedek meg másoknak.

Összefoglalva a Facebookos tapasztalatokat: eszméletlen mi hülyeséget ki tudnak egyesek írni és az is, hogy mennyire nem gondolják át a tetteiket.

Különböző viselkedési formák amik kiverik nálam a biztosítékot:

1. "Jó reggelt mindenkinek, hoztam a kávét. Puszi, pacsi, ölelés mindenkinek." Van olyan, aki ezt minden nap megcsinálja és este szép álmokat kíván, megmondja ki mit álmodjon és napközben csini csajokat posztol a pasiknak, és kigyúrt pasikat a csajoknak, továbbá megoszt mindent, amit úgy gondol, hogy tudunk kell: idézetek, okoskodások, videók, zene, újságcikkek,  Én személy szerint tudok élni akkor is, ha nem kívánnak nekem jó reggelt minden reggel és akkor is, ha nem kapok napi pasit, idézetet vagy okosságot. Ha kell nekem, akkor keresek magamnak.
2. Van olyan, aki úgy gondolja, hogy bárhova megy, bárkivel találkozik, bármit eszik-iszik, azt meg kell osztani a világgal akár naponta többször is. Én meg úgy gondolom, hogy ha kíváncsi vagyok ezekre, akkor felhívom, találkozunk és megtudom tőle.
3. 100 Happy Days – ezt már nem tudom tolerálni. Aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy nem találkozott még ezzel a kihívással, annak elmondom dióhéjban, hogy miről van szó. Annak, aki vállalja, hogy végigcsinálja ezt a kihívást, minden nap meg kell keresni azt a dolgot, eseményt vagy valamit, ami az nap boldoggá tette. Ha ezt megcsinálja, akkor tuti boldogabb lesz. Tényleg? Ettől függ a boldogság? Ettől lesz valaki boldog? Én kétlem. Nekem sajnos végig kellett néznem egy „ismerősöm” 100 boldog napját és képeit, amit megosztott mindenkivel, attól függetlenül, hogy kíváncsi volt rá, vagy nem. Nos javarészt kaját ábrázoló képek voltak és olyanok, amin egy jól begyakorolt fintort vágott az illető, amit mosolynak szánt. Erre az amerikai azt mondaná, hogy. „Who am I kidding?” Attól, hogy jópofát vágok, még nem vagyok boldog és attól sem, hogy megeszem a sütit, vagy a kaját. Na jó, attól pár percig boldog lehet az ember :)
4. Választások előtt némely üzenőfalon olvasom olyant, hogy aki X párti, az azonnal töröljön az ismerősei közül, vagy akik határon kívüliek, azok ne szavazzanak és ehhez hasonlókat. Én ebből sem kérek. 
5. És akkor a rengeteg Selfie-ről még nem is beszéltem.  Minden edzés után felteszünk pár selfie-t, hogy lássa mindenki milyen csinik vagyunk, milyen ügyesen begyakoroltuk azt a pózt, amit úgy gondolunk jól áll. Uhhh :)

Nem szeretnék igazságtalan lenni, ezért tisztelet a kivételnek, de sajnos nagyon sok az ilyen IQ romboló bejegyzés. Sokan csak magukra gondolnak, az már meg sem fordul a fejükben, hogy lehet mások nem kérnek abból, amit ők közzétesznek. Arról nem is beszélve, hogy milyen veszélyeknek teszik ki magukat azzal, hogy ennyi mindent megosztanak. 

Ahol elvárás, ott csalódás. Ez a Facebook esetében is fenn áll. Kétszer hallottam, két különböző személytől, hogy: "Ők sem like-olták, amit kitettem, én sem like-olom amit ők megosztanak”. Most minek kell ezt csinálni? Mi értelme? Azért oszt meg valamit, hogy mások „tetszik”-eljék? És ha nem tetszik, vagy nem érdekli? Ez meg sem fordul a fejében.Facebook fejlesztőknek üzenném, hogy tessék "Nem tetszik" gombot is feljeszteni. Akkor lesz, ami még nem volt. Kíváncsi lennék hányan használnák és hányan térnének észhez :)

Nekem ez a mű, virtuális világ nem nyerte el a tetszésem. Fenntartom magamnak a jogot, hogy azzal érintkezzem, akivel akarok, azzal osszam meg a dolgaimat, akivel akarom és azt is megválasztom, hogy milyen információ jut el hozzám. Én kicsit másképp értelmezem az „ismerős” szót.

Én is jártam úgy anno, hogy jelölt valaki, vissza is jelöltem, mert tudtam kiről van szó, látásból ismertem, viszont sosem beszéltem vele. Aztán egy szép napon szembejött velem az utcán, mosolyogtam neki és vártam a köszönését, mert ő sokkal fiatalabb, de ő elfordította a fejét és elment mellettem. Ő nyilvánvalóan nem ismerős és a Facebookon sem lesz az.

A Princeton-i egyetem kutatói azt mondják, hogy 2017-re a facebook elveszíti a felhasználóinak 80%-át. Ójaj, mi lesz akkor? :)

De nézzük pontosan mit is mondanak a The Telegraph  cikkében?

"By comparing the growth curve of online social networks with those of epidemics like the plague, John Cannarella and Joshua Spechler predicted that Facebook will lose 80 per cent of users by 2017." forrás

Lefordítva: Összehasonlítva az online közösségi hálózatok  növekedési görbéjét azokkal a járványok görbéjével, mint amilyen a  pestis is, John Cannarella és Joshua Spechler azt jósolta, hogy a Facebook  2017-re elveszíti 80 százalékát a felhasználóknak.

 Fotó 

Dr. Philippe Verduyn, a Leuven és Dr. Ethan Kross a of Michigan-i Egyetem kutatói 82 Facebook felhasználó részvételével tanulmányt végeztek és arra a következtetésre jutottak, hogy minél több időt tölt valaki a Facebookon, annál elégedetlenebb lesz a saját életével. Forrás

Szerintem ezt a butaságot nem kell elkövetni. Nem kell mindent elhinni, mert általában az emberek azt töltik fel a Facebookra, amivel hencegni akarnak. A gondjaikat, bajaikat kevesen osszák meg. Szóval nem kell mindenkinek bedőlni és igen, igazuk van a kutatóknak abban, hogy inkább válasszuk az igazi ismerősöket, barátokat, mert boldogabbak leszünk :)

Neked mi a véleményed? Csak engem zavarnak ezek a dolgok? Tényleg hanyatlásnak indul a Facebook?